.

A minap, a tv kapcsolgatása közben, ráakadtam A Playboyvilla lányai című kulturális műsorra. A három vidám hidrogénszőke lány csupa kalandból és örömből álló életét feldolgozó sorozat szerintem mindenkire van valamilyen hatással.
Most komolyan. Belegondoltatok már abba, hogy ők velünk (nagyjából) egyidősek? Tegyük fel, hogy élem a bölcsészek mindennapos életét. Bejárok (majdnem) az összes órámra, megcsináltatom a körmöm, a frizurám, könyvtárba rohangálok, péntekenként kávézgatok a barátnőimmel, néha (jó, kb hetente) csapok egy görbe estét egy szórakozóhelyen vagy füstös kocsmában és egyszercsak összeakadok egy piszok gazdag pasival. Most tekintsünk el attól, hogy ő a Playboy feje és, hogy hány éves. Csak tegyük fel, hogy piszok gazdag és kiszemelt magának. A kilátásaim pedig, valljuk be, nem épp fényesek. Kapok egy diplomát, valahogy, valahol szerzek egy állást és épp, hogy megélek majd. Szóval eléggé ködös még a jövő. Az, aki él egy gazdag pasi előnyeivel az elítélhető? Elítélhetem-e Kendrát, Bidgetet és Hollyt? Persze most mindenki rávágta, hogy igen, mert egy… na szóval cédák és sík buták. De valóban azok? Oké, az tény, hogy a hidrogén nem tett jót nekik, de valóban teljesen reménytelenek? Hisz, ha belegondolunk, megcsinálták a szerencséjüket. Érettségi után néhány évvel világsztárok (pedig egy tehetségkutatót sem harcoltak végig és nem töltöttek egy napot sem bezárva egy házba vagy ilyenek). Van kocsijuk, márkás cuccokban járnak, és a mellük úgy áll, mint a cövek. Fitness dvd-hez kérik föl őket, külön rádióműsoruk van, amit a kutyájukkal vezetnek (Bridget) és bármely sportújság címlapján szerepelhetnek (Kendra). Elindíthatják karrierjüket, bármibe is fognak. Holly (ha lehet ilyet mondani szerintem a legszimpatikusabb az egészből) bedolgozta magát a Playboyba; fotózásokat szervezhet, címlapokat szerkeszthet. Hány ember álmodik gyakornoki állásról a Playboynál? Oké, kb minden fiú tinédzser korában, de rajtuk kívül is sokan vannak. Ráadásul Hollyt nem kávéért küldözgetik. Mindezt azért mert a derekára tetováltatta a Playboy hivatalos szimbólumát.
Oké, nem épp egy egészséges kapcsolatban él. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy karrier szempontjából egy tökéletes ugródeszka a pasija.
Most persze mind forgatjátok a szemeteket. Nem, nem mondom azt, hogy ez a helyes és követendő út. És nem, én sem lennék képes ezt csinálni. De van, akinek megéri.
Nem ítélhetünk el senkit. Gondoljunk csak bele milyen hosszú ideig volt hagyomány, hogy férjválasztáskor nem a szív, hanem az ész diktált. Főleg a szülők esze és emberismerete. Persze most nyilván azt mondjátok, hogy az egészen más. Igaz, ma már nem kell tizenévesen házasodnunk, jogunk van azzal járni, akivel mi szeretnénk. De egy idő után mi is meg akarunk állapodni. Kérdés, hogy a mai világban mi a fontosabb: az érzelem vagy a létbiztonság?
Reflexből rávágja mindenki, hogy természetesen az érzelem, ami általában pénzügyileg a nehezebb út. De a szerelem mindent kibír. Biztos ez? Ma már bármikor elválhat az ember, nem közösítik ki és szégyenítik meg miatta az emberek. Meg sem kell próbálni rendbe hozni.
Gondolkozzunk el a gyakorlaton. Tényleg mindig az érzelmek számítanak? Ha nincs senkim, elítélhető vagyok ha meglátok valakiben egy lehetőséget?

 Azt mondták, írjunk az egyetemről. Bocsánat, rossz fogalmazás. Azt a feladatot kaptuk, hogy blogoljunk. Írjunk az egyetem blogjára. Mintha egy újság lenne.

Sokat gondolkodtam ezen. Mi az, ami a Károlis hallgatókat érdekelné? Mi az, amit egy bölcsész szívesen olvasna egy újságban? Írjak hosszas, vitát ébresztő elemzést egy irodalmi műről? Keveredjek filozófiai vitába Platónnal? Őszintén, nem hiszem, hogy sokan olvasnák el. Pedig általános sztereotípia, hogy a bölcsész mindig mindent elolvas, elemez, vitatkozik, mindent tud, nyitott lexikon, de tudása nem csak lexikális, elméje ugyanis szárnyal mint a… hát itt egy igen gyorsröptű madárra gondoljatok.

De vajon tényleg ilyenek vagyunk-e? Mindenki mindig bölcsész? És vajon attól, hogy nem mindig felelek meg a könyvtárban ücsörgés feltételének, már nem vagyok vérbeli bölcsész?

Kedvenc színem a barack; érdekel a divat; nemcsak eldugott, füstös kocsmákba járok; nem minden percem töltöm könyvtárban; szeretem a matekot; érdekel az üzleti élet; nem szeretem Platónt, sem Arisztotelészt és rendszeresen sportolok. Mégis úgy érzem, hogy bátran használhatom a ’bölcsész” jelzőt magamra.

Még pontosan nem tudom, hogy miről fogok blogolni. De célul tűztem ki, hogy olyan témákat feszegessek, amik mindennapos részei az egyetemi életünknek de nem elcsépelt témák, és nem támasztják alá a tipikus bölcsész sztereotípiákat.

Úgyhogy én, a nem-bölcsész bölcsész, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy felrázzalak Titeket és azt érezzétek, hogy feltétlen minden nap meg kell néznetek, hogy mit alkotunk mi itt, a blogon.

Lehet, hogy megszületik egy új Bad Girl sorozat? Hm, ki tudja. Vagy Cerrie Bradshaw szólal majd meg legközelebb kivesézve az egyetemi pasikat három barátnőjével? És ha mégis egy irodalomelméleti, esetleg szociológiai tanulmányt olvashattok legközelebb? Csak annyit mondhatok, érdemes lesz figyelni, mit ír majd ez a csajszi!