.

Írni, írni, írni, mindig csak ezt érzi az ember. Ül az órán és eszébe jut egy ötlet. De nem írhatja le, mert jegyzetelni, tanulni kell. Ha nem figyelsz, lemaradsz. Ha lemaradsz, kimaradsz; mondogatta gimnazista tanárom mindig. És igaza van. Hajtás van. Aztán tanulsz, zh-ra készülsz, megint nem épp ideális alkalom az alkotásra. Aztán rohansz különórára, vagy találkozni egy régen látott barátnőddel. Nem fogod lemondani csak azért mert neked alkotni van kedved. Nem mintha akkor szállna meg az ihlet, amikor kedved van hozzá. Amikor leülsz végre, hogy na itt a toll a papír, akkor valahogy sosem megy. Ha papír van nálad, jobb szeretnél gépelni; ha laptopodnál vagy, jobb szeretnél egy szép füzetbe, szép, illatos vagy csilivili tollal oldalakat írni. Persze ilyenkor ez sosincs kéznél. Vagy ha mégis, mert már okulva előző esetekből beszereztél egyet, akkor meg nem megy. Egyszerűen nem megy. Az én múzsám nemhogy homlokon nem csókol, még fejen sem vág. Sajnos már jó ideje.

Régebben, ha valaki írt, felkarolták. Egyetemre járt, ahol hóbortos professzorok végtelen előadásait hallgatta. Éppen amihez kedve volt. Beszélgetett, elmélkedett egész nap és a kertben sétált csodálva a tájat és kisasszonyokat, este pedig az urakkal ült be valahova megvitatni gondolatait. Biztos vagyok benne, hogy nem kellett krediteket számolnia és a tanulmányi osztályos hölgyek után rohangálnia, diákigazolványt beszereznie és tanárokkal vitatkoznia, hogy pontosan melyik könyvből és hogyan kellett volna készülni a vizsgákra.

Persze, persze, tudom, akkor sem volt könnyű az élet. De talán jobban támogatták vagy esetleg másképp a művészeket.

De igazából nincs kit okolnom írásbénaságom miatt. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ha nagy zseni lennék, akkor éjjel-nappal írnék, és nem érdekelne semmi. Mint régen. Citromságra tollam csak úgy röpült a papíron és diktálhatott bármit a taná,r én máshol jártam, egészen máshol.

Bizonyára sokaknak jön az ihlet. Hogy úgy érzik alkotniuk kell valamit. Zenélni, írni, kreatív dekorációkat csinálni, bármi ilyesmi. De megszólal a másik oldal. A gonosz felelősségtudat, aki elzavarja a múzsát az ihlettel együtt. S bizony egy idő után a múzsa beletörődik a visszautasításba és soha többet nem tér vissza.